Mianmarba tett látogatásunk után egyenesen visszarepültünk Bangkokba, ám az eredeti útvonal helyett (Kambodzsa, Vietnám, Laosz), úgy döntöttünk, Thaiföldön maradunk. Bangkok legturisztikusabb utcája, a Khao San Road mellett laktunk, így nekünk is kijutott az állandó pörgésből és zsivajból. :)

Pár nappal később, egy 16 órás buszúttal és egy könnyen jött stoppal a hátunk mögött, megérkeztünk Phuket szigetére. Háromnapnyi keresgélés után rátaláltunk A házra :) és kezdetét vette egy újabb fejezet utazásunk történetében.

Phuketi életünket nem csupán a puding próbája (a.k.a. első, igazi együttélésünk) tette izgalmassá. Rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb egy számomra teljesen ismeretlen környezetben (Phuket 80%-a muszlim), valamint lehetőségem nyílt eddig elmaradt skillek elsajátítására és gyakorlására is. Mikor 2011. december 25-én beköltöztünk a lila házikónkba, frissen sült élettársként rájöttem, ha nem tanulok meg például mielőbb főzni, akkor mindennap tejberizst és palacsintát fogunk vacsorázni Dávid jóvoltából! :) Ehhez rögtön két skillt kellett elsajátítanom.

1. Megtanulni motorozni. Másképp hogy jutok el a két saroknyira lévő Tescoba? ("Gyalog" - válaszol egy hang a fejemben, bár erről nem veszek tudomást.)

2. Megtanulni valami ehetőt varázsolni abból, amit a Tescoban megveszek.

A motorozást sokkal hamarabb elsajátítottam, mint a főzés tudományát. Dáviddal mindössze néhány napot gyakoroltunk. Először egy hatalmas üres parkolóba vitt, majd miután onnan kiűztek a szekusok, egy elhagyatott focipályán toltam a nyolcasokat, a kis ívben kanyarodásokat és a többit. A főzéshez is kaptam ám segítséget. Édesanyám kézzel írott receptkönyvét még otthonról hoztam, nagymamám pedig volt olyan aranyos, hogy mikor már Thaiföldön voltunk, elpostázta nekem Horváth Ilona szakácskönyvét. Mikor már kisujjból főztem a zöldborsós-paprikás csirkét krumplipürével, megpróbálkoztam a thai konyhával. Egyik nap megkértem a szomszéd csajszit (aki nem beszél angolul), hogy jöjjön át és készítsünk el együtt néhány egyszerűbb fogást. Először elmotoroztunk a közértbe hozzávalókért, majd mindent alaposan dokumentáltva, elkészítettem életem első thai fogásait.

Míg én szorgalmasan főztem, Dávid az ideje nagy részét búvárpalackok töltögetésével és halak nézegetésével múlatta. :) Aztán egy hónap munkakeresés után rátaláltam egy orosz magánóvódára a városunkban. Bizarr, de Phuketen annyi az orosz turista és bizniszman, mint bölcsész a Szabóban vizsgák idején.

Reggel 9-től este 6-ig tanítottam a gyerekeket angolra, amiért cserébe pénzt és orosz nyelvtudást kaptam. Előbbit a főnöktől, utóbbit a gyerekektől: ülj le! (szagyisz), moss kezet légyszi! (rucske pazsalszta), én akarok! (ja chacsu), és hogy jó reggelt (dobre utra).

Szerencsére a Phuketen töltött időnkent nem csupán a munka és a tanulás jellemezte. Rengeteget motoroztunk, snorkellingeltünk, kajakoztunk, barátokat fogadtunk, halálra zabáltuk magunkat és egyszer-kétszer becsiccsentettünk. :) A következő rövid történetben pont egy ilyen esetet szeretnék elmesélni. :)

A történet úgy kezdődött, hogy Amai indiai barátunk pár napos látogatásra érkezett hozzánk. Az incidens napján a délelőtti órákat a tengeren töltöttük, s mivel otthon ebédeltünk, áthívtuk Dávid egyik búvártársát, Jean-t is. Az ebéd jól sikerült, a sütemény vaniliás volt és a délután fényét a sörösüvegek vidám koccintása emelte. Az első kört még én hoztam, ám amikor az elfogyott, a srácok felpattantak a motorra - hárman egyre! - röhögve elindultak, hogy hoznak sört és csodák csodájára: odataláltak, visszataláltak és még sör is volt náluk. A házban mindenki elfoglalta méltó helyét: Dávid a földön fetrengett, a srácok a kanapén voltak szétesve én meg a konyhában szorgoskodtam, mert, bármilyen meglepő: megéheztek. Vacsi után úgy döntöttük, hogy lemegyünk a partra labdázni. Három motorral indultunk, de kettővel tértünk vissza. Ebből is csak egy volt a miénk. Erről bővebben kicsit később. A parton addig fociztunk, míg ránk nem esteledett, illetve helyesbítek, ameddig mindhárom srácnak sikerült valamijét elveszítenie. Jean napszemüvegestül rohant a vízbe egy kerge labda után, Amai a motorkulcsát vesztette el, mert szimplán lúzer, Dávid pedig a lakáskulcsot és a motorkulcsot. Bár sokan segítettek a keresésben, nem találtunk meg semmit. A keresés eredményét Jean szomorúan elújságolta két thai lánynak, akik ezek után kedvesen felajánlották, hogy segítenek nekünk a hazajutásban. A srácok, aznap már másodszor, felültek egy motorra, míg én a két thai lány között foglaltam helyett. (Dávid nagy szomorúságára, ugyanis ő szeretett volna odaülni, de a lányok nem engedték meg nekik, haha. :)

Hazaérve, kulcs hiányában, így próbáltunk bejutni.

Jean: "Törjük be az ajtót!" És abban a szempillantásban rárontott az ajtóra... és mégegyszer... és mégegyszer... Komoly eredményt "ajtónyitást" illetően nem sikerült elérnie, viszont akkora zajt csapott, hogy kijöttek a szomszédok az utcára jól megbámulni minket...

Dávid: "Másszunk be a tetőn keresztül!" No comment.

Jean + Dávid: "Csavarjuk ki az ablakokat záró csavarokat és másszunk be!"

Amai: (se kép se hang)

Amanda: "És mi lenne, ha lemennénk a főbérlő nénihez és kérnénk egy kulcsot???!!!"

Mire Jean levitt az Ari-hoz, a főbérlőnkhöz, kedves szomszédaink már rég elpletykálták neki, milyen különös módszerekkel próbálunk bejutni a házba. Gyorsan odaadta a kulcsot, így szerencsére még időben voltunk és megúsztuk az ajtó - vagy a lábtörést. Amai és Dávid motorja azonban még a parton állt, de a főbérlőnk abban is segítőkész volt. Hívta az öccsét, aki hívta a haverokat, akik hozták a platóskocsit, amire rátették a motorokat, amiket aztán hazahoztak...

Hárman, Dávid, Amai és én éjfél körül tértünk nyugovóra, Jean azonban visszament a partra napszemüveget keresni. A srácok másnap a tipikus tünetekkel keltek, de jó este volt, Megérte. :)

Április közepén, három és fél hónap után elbcsúzúztunk Phukettől. Miután a Dávid ügyesen letette a búvárvizsgáit és sikeresen kiállta a "divermaster"-i próbát, lezárult egy korszak az életünkben. Búcsút intettünk első közös, kicsi lila házikónktól, nyakunkba vettünk a hátizsákunkat és elindultunk utolsó thaiföldi állomásunkhoz, Krabiba.