Pere Laci és családja (Laci+Viki és lányuk Johanna aki Jojó), az Indiapass blog szerzői előttem mindössze 1 nappal indultak Indiába, viszont közlekedési eszközül a stoppnál valamivel gyorsabb repülőt választották, így jó 4 és fél hónappal előttem értek ide.
Közös történetünk ott kezdődik, amikor Viki az indiai vízumról keresgélt infókat, és a Google jóvoltából megtalálta a KT blogot. Mivel érdekesnek találta vagy mi, írt nekem, hogy ha erre járok, nézzek be hozzájuk, ők elvileg itt lesznek. Örülvén a megkeresésnek, eltettem a címüket, de akkor még elég távolinak tűnt India...
És az is volt. Mire én megérkeztem, ők már igen jól berendezkedtek Kovalamon (Kerala állam, Dél-India), egy igazi csudavityillót bérelnek, tök menő új építésű kertesházat 3 hálószobával (külön vendégszoba woohooo!), lapos tetőn medencével, körben pálmafákkal és nyugival, 5 percre a tengertől. Kovalam egy kis üdülő- és halászfalu, régebben csak halászfalu volt, de aztán ellepték a turisták is. A legközelebbi város Trivandrum, aminek a teljes neve Triruvananthapuram, malajalamul. Ezt a szót egy hét alatt meg lehet tanulni fejből, a malajalam pedig egy dél-indiai nyelv, kb. harmincmillióan beszélik és nagyon vicces kerekded betűket használnak az íráshoz, van köztük f*sz alakú is:
ക
A megérkezésemkor Laciék nagyon örültek nekem, és nem csak mert vendég lett a háznál, hanem mert egész nap egy jó kis "Old Monk" rumra vágytak, csak Keralában nehéz beszerezni; nekem pedig véletlenül épp lapult egy üveggel a táskámban, amit még Goán organizáltam nekik ajándékba. :) Volt nagy vígasság, el is fogyasztottuk az üveg felét pár sör kíséretében úgy hajnalig, "szegény" Jojó másnap nem is ment iskolába, mert nem volt, aki felébressze őt :)
A következő napokban elmondhatatlanul sok élményt és gondolatot kaptam Laciéktól. Egyrészt végre, Indiai tartózkodásom végére már rendben volt annyira a gyomrom, hogy nem lett bajom az indiai kajáktól, ők pedig gondoskodtak róla, hogy minden jó cuccot végigkóstoljak, amit csak a dél-indiai konyha adhat. (Meg a magyar, mert ettünk palacsintát, lecsót és tejberizst is!) És sajtot és szalonnát, fú.... amíg nem voltál egyszer sokáig távol a világ másik felén, valószínűleg nem érzed, hogy ezek a dolgok mennyire tudnak hiányozni, de én mondom: mint egy falat szalonna, pont úgy.
A másik dolog, amit megtanultam ez alatt az egy hét alatt, hogy India nagyon is élhető, ha megtalálod a helyed benne. Mielőtt Laciékhoz látogattam volna, nem tudtam elképzelni az életem Indiában. Most már el tudom. Igaz, egy csomó dolog van, ami nálunk magától értetődő, és Indiában gyakran nincs: közlekedési szabályok, meleg víz, tisztaság, biztonságos étel és iható víz, modern eszközök pl. mikró. De most megláttam, hogy cserébe Indiában van egy csomó dolog, ami meg nálunk nincs: könnyen megfizethető élet, barátságos, mosolygós, segítőkész emberek, alacsony adók, pálmafák és tenger, kókusz, banán a fákon stb stb.
A 7 nap igen változatosan telt: voltunk várost nézni, tengerparton chillezni, szörfözni, hatalmasakat kajálni, édesvízi hajókázni a New York Times egyik újságírójával, medencében pancsikolni; tanultam egy csomó hasznosat a búvárkodásról, a showbizniszről :), Elton Johnról, a tangáról és az életről :) Köszönök mindent a Pere családnak, őszintén.
Legközekebb áprilisban írok róluk, amikor jönnek meglátogatni minket Thaiföldön. :)
