Teheránba egy tök menő busszal mentünk, amiről sajnos nem sikerült vállalható minőségű képet csinálnom mert gyökér vagyok, de cserébe el tudom mesélni, hogy egy nagyon szép bőrüléses busz volt, soronként 2+1 székkel (azaz kb. 25%-kal több hellyel fejenként, mint egy átlag Volánbuszon), unlimited hideg ásványvízzel (ez egyébként Iránban minden buszon jár), középen szép hosszú perzsaszőnyeggel, utaskísérővel meg minden.
Amikor odaértünk Teheránba, hajnal volt, az utóbbi pár évben épült új teheráni metrószakasz hozzánk legközelebb eső megállóját pedig sikerült olyan okosan elhelyezniük, hogy az a buszállomástól kb. 30 perces sétára van. Nem értek az ilyen földműveléshez, szóval én nem ítélkezem, biztosan megvolt az oka, hogy nem tudták közelebb húzni a megállót a buszállomáshoz, de attól még igen kellemetlen.
Ami még rossz volt, hogy a buszunk reggel 5 körül ért be, az első metró pedig 6-kor indult. De sebaj, megvártuk, és odamentünk arra a helyre, ahol a Lonely Planet szerint annak az olcsó de jó hostelnek kellett lennie, amit kinéztünk magunknak. Ezt a bizonyos hostelt sosem találtuk meg, viszont találtunk egy hotelt, ami előtt állt egy csávó a bőröndjével. Kérdeztem angolul, hogy mi a szitu, de az akcentusából az első félmondat után kiderült, hogy a srác magyar. Andrásnak hívják, perzsa szakos, és teljesen random, hogy éppen akkor éppen ott volt. :)
Andrással együtt lógtunk egy másfél napot, mutogatott pár jó helyet mert ő már volt egyszer Teheránban és vágta, ittunk sok turmixot, megnéztük a bazárt meg ilyesmik.
Judit a bazárban:
Judit itt még egyszer kicsit rosszullett, meg én se voltam 100%-os, de aztán az első nap végére egészen felépültünk a tabrizi kaja-parából.
Mászkáltunk múzeumba, ami annyira nem volt látványos, úgyhogy nem is raktam fel képet róla. Találkoztunk pár francia meg cseh meg német arccal, úgy látszik, csak ezek a népek utaznak. A legtöbb helyen néznek ránk, mint kocsis a lovát, hogy mi az hogy Magyarisztán, meg az hol van Afrikába'.
Anyway, mit láttunk még Teheránban. Sóvárgó csadoros nőket, szép ruhákat nézegetvén a piacon:
Meg csatornát. Sok csatornát. Csatorna van mindenfelé Teheránban, és benne víz folyik, sok víz. Ez valamelyest jó dolog, mert kukaként funkcionál: Iránban nem igazán vannak kukák, ezért az emberek szétdobálják a szemetet. Teheránban viszont vannak a csatornák, amikben folyik ez a víz nagyon, az emberek így hát ebbe dobálják a szemetet, a víz meg szépen leviszi valahová, ahol gondolom, megtisztítják, vagy valami. Ja, és a víz hűti a várost is, meg locsolja a növényeket. Láttunk egy viszonylag magasan fekvő ponton egy hatalmas csövet, abból zubogott bele a csatornába a víz, onnan meg végigfolyt az egész városon (mert ilyen lejtős kicsit a város). Furcsa nagyon, de ha a fele is igaz annak, amit spekuláltam itt a szemétszállító meg hűtő hatásáról, akkor akár talán még jó ötlet is lehet.
Meg csináltam egy rövid videót is ugyanerről, ha valakit tényleg érdekel.
Az idegesítő dolog, hogy bár tény, hogy mindig az olcsó hostelek után kajtatunk mert kevés a pénzünk, és az olcsó hostelek persze sosem a város legelitebb pontján vannak, de már másodszor sikerült egy olyan helyen laknunk Iránban, ahol körben csupa traktorgumit árultak. Pontosabban, Tabrizban sikerült az OBI kellős közepén tanyát vernünk: a hostelünk utcájában kizárólag elosztót, telefonközpontot, izzókat, autóriasztót, köztéri világítást (!), szivattyúkat, ívhegesztő-készletet meg hasonlókat eladásra kínáló bolt működött. Meg a hostelünk. Teheránban pedig egy autósbolt volt az utcánk, leginkább autóalkatrészeket és gumikat árultak. A Lonely Planet konkrétan azt írta: "Teheránban minden főbb utcában van legalább 2-3 kebabos, szóval bárhol könnyű kajához jutni. Kivéve az Amir Kabir környékét, mert ott nincs egy sem." Na, a mi utcánk volt az Amir Kabir. Első reggel több mint félórát mászkáltunk, mire találtunk valami reggelit, ami nem gumiból volt.
Teheránban nem fotóztunk traktort, de azért egy ilyet igen:
