Szóval mint írtuk, az iráni határon Judit bizony szépen átöltözött hosszú ruhába, kendőt a fejire stb., nehogy véletlenül megfázzon, aztán irány Irán.
Az átkelés nem tartott sokáig, max egy óra volt az egész. Közben váltottunk sok pénzt, mert Irán egy pénzügyileg zárt ország. Ez azt jelenti, hogy nem lehet külföldi bankkártyával fizetni és a bankautomaták sem adnak nekünk pénzt. Váltani lehet és szabad, de ha esetleg elfogyna a valutád, akkor nem lehetséges pénzhez jutni. Western Union (pénzküldés) sincs. A PayPal (internetes kvázi-bank) amikor észrevette, hogy Iránban tartózkodom, letiltotta a számlámat, azt írták, hogy majd akkor aktiválják újra, amikor bizonyítottan elhagytam az országot, ez mind benne van a szabályzatukban.
Na de visszatérve az eseményekre: A határon egy kicsit melléfogtunk a taxikkal. Ugyanis bár először le akartak húzni minket ($15 körüli árat mondtak a Maku nevű közeli településig), de aztán ahogy látták, hogy nem vagyunk egészen buták, mondtak egy tök normális ($2) árat. Viszont mivel még új volt nekem az iráni pénznem és nem tudtam gyorsan kalkulálni, úgy döntöttem, hogy ez is túl sok, és elkezdtünk inkább lesétálni a határról a közeli falucskába, hogy onnan majd buszozunk vagy valami. Na, ez egy 2 kilométeres séta volt, aminek a végén esni kezdett az eső, úgyhogy végül ugyanannyi pénzért ($2) beültünk egy taxiba, hogy vigyen el Makuba, ahol már volt szállás és kaja. Potom pénz volt a 15 kilométeres útért, mint kiderült.
Szóval Makuban aludtunk egy éjszakát, összeismerkedtünk két cseh sráccal, Laosszal és Pepével, illetve felfedezük magunknak az iráni fagyit, ami tök finom és nem is fostunk tőle, illetve a turmixokat, amik mindenütt vannak Iránban és friss gyümölcsből csinálják és iszonyú finomak :) Ilyen boldogan ittuk az elsőt:
