Isfahanról tulajdonképpen már tettünk fel képeket, de azért még egy-két szót hozzáteszünk a korábbiakhoz.

Isfahan egy 1.5 milliós város, kb. Irán közepén van fekszik, 1500m magasan, ami kicsit elviselhetőbbé teszi a déli fekvés ellenére az éghajlatot. Minden iráni mondta nekünk (már Törökországban is akikkel találkoztunk), hogy Isfahanba muszáj elmennünk, mert nagyon frankó hely. Utólag nézve, nem csalódtunk: Isfahan tetszett talán a legjobban az iráni városok közül, amiket láttunk.

Ha ránagyítasz a város térképére, úgy tűnik, mintha lenne egy egész decens, Duna-méretű folyója. Na, a valóság azért ettől távol áll:

A látványról Valencia jutott eszembe, a különbség csak annyi, hogy Valenciában szándékosan szárították ki a folyómedret, és hogy utána beparkosították az egészet. Namost itt egyszerűen csak ki van száradva a meder, és ilyen valami fű nő, de inkább homok, meg néhány ember lézeng a folyómederben és ennyi.

Mégegy kép:

Viszont a hidak nagyon szépek, a város pedig egyszerű elrendezésű, könnyű kiigazodni rajta (az ott töltött 3 nap alatt sikerült kiismerni hogy mi merre a központi részen belül), viszonylag tiszta és tökjóarcok benne az emberek. És Esfahanban találkoztunk eddig messze a legtöbb külföldivel, több mint 10-et is láttunk egyszerre! :)

Az utcán fellelhető kaja itt is, mint Iránban mindenütt, pocsék volt, de azért találtunk egy-egy érdekes ételt, például a préselt krumplival töltött ilyen háromszög alakú, talán nemistudom sültkrumpli-ízű tésztába csomagolt valamicsodát:

Aztán egy netkávézóban összeismerkedtünk egy sráccal, aki mellettem ült és elkezdett kérdezgetni hogy honnan jöttünk stb., a szokásos story, aztán igen hamar felvetette, hogy igazából ha akarjuk, el tud kéredzkedni délutánra a munkahelyéről és átmehetnénk hozzájuk ebédelni például. Hamar ráálltunk a dologra, így a délutánt náluk töltöttük. Egy nagyon szép, meglepően hatalmas nappalival megáldott pecóban laknak az anyukájával, a húgával és még volt ott pár ember, akikről nem értettem, hogy tulajdonképpen ők is ott laknak-e, meg áthívta még a srác a menyasszonyát meg még pár egyéb rokont, szóval igen hamar igen sokan lettünk:

Főztek nekünk egy csomó finom dolgot, köztük ilyen fura zöld izét, amire nagyon büszkék mint iráni specialitásra, és ami épp ugyanaz volt, mint amitől Tabrizban másfél napig rosszul voltunk, úgyhogy sűrű bocsánatkérések közepette azt inkább kihagytuk.

A család után összefutottunk a Miha képei kapcsán már említett bandával, és velük lógtunk még egy egész estét, aztán továbbálltunk a srácokkal Shirazba.