Ha azt hiszitek, hogy kultúrsokkom volt, miután leszálltam a gépről – csalódnotok kell. Bangkok reptere hatalmas, de átlátható, igazán "európai". Kivilágított táblák jelezték az utat és mozgójárdák repítettek a kijárat felé. A kijáratnál pedig – rengeteg finom banánnal – ott várt: Ő. :)
Bangkokban csupán egy napot töltöttünk, ám ez is elég volt ahhoz, hogy olyat lássak, aminek leírásához kevés lenne egy-két A/4-es lap. Hogy a magam számára is megkönnyítsem a feladadot, igyekszem az első benyomásokat időrendben összefoglalni.
A reptérről könnyen elértük a Skytrain-t (futurisztikus gyorsvonat, ami az autóút felett halad), amivel Bangkok éjszakai látképe tárult elénk.
A kilátás a Skytrainről elég kontrasztos: Míg az egyik oldalon kivilágított, modern felhőkarcolók tornyosulnak, addig a másikon elhagyatott vonatsínek szolgálnak szemétlerakó helynek. Eme szélsőség – a lepusztult és csillogóan rendben tartott épületek és telkek egymás mellett létezése – adja Bangkok különleges egyéniségét. A Skytrain után az 511-es busz megtalálása okozott némi fejtörést. A buszok útvonala nemhogy angolul, de thai-ul sincs kiírva. Úgy hallottam, ez a helyieknek is nehézséget okoz. Az már csak ráadás, hogy itt minden fordítva van. Bocsánat, politikailag korrektül ezt azt hiszem, balra tartásnak kell nevezni, pl. a jobbon található kormányok és a bal oldalon nyíló buszajtók is erre utalnak. Az sem segített, hogy, mindig az "először balra nézz, aztán jobbra, nem jön-e autó?" kezdetű életvezetési tanács járt a fejemben, ami lehet, hogy Pesten életet ment, de Thaiföldön majdnem mindig halálos balesetet okoz.
Míg a buszhoz sétáltunk, két dolog kötötte le a figyelmemet. 1. Mindjárt leszakad a vállam az otthonról hozott sütemények és kolbászok terhe alatt. 2. A járdák tele vannak két perc alatt felállítható éttermekkel, melyek helyben sütött halat, csirkét, shrimpet kínálnak, köretnek rizst vagy tésztát. Már az első este kipróbáltuk az egyik ilyen kis helyi kifőzdét, és olyan finom volt, hogy csak ajánlani tudom, ha valaki erre jár. Mivel sokan (megkockáztatom, hogy majdnem mindenki) az utcán eszik, ezért nagyon vigyáznak arra, hogy csak tiszta ételt, tiszta tányérokban szolgáljanak fel.
Azt hiszem a buszon ért az első kultúrsokk. A thai emberek közlekedési morálja egészen eltér a magyarokétól. (Elnézést az általánosításért, de azt hiszem, meg fogjátok érteni, miért így írtam.) A buszon váltottunk jegyet, és ezzel nem voltunk egyedül. Mindenki, aki utazott, fizetett a szolgáltatásért. Nem volt bliccelés, nem volt kellemetlenkedés, magyarázkodás vagy verekedés. Egy kedves hölgy szedte a pénzt, egy gyönyörű kis kövecskékkel kirakott fémtokban. Az aprópénzt is ott tartotta a jegyek mellett, a papírpénzt viszont a kezében, szépen összehajtogatva.
Egy óra utazás után elértük a szállásunkat, az Overstay nevű hippitanyát. Képzeljetek el egy többemeletes, hatalmas terekből és szobákból álló, értelmezhetetlen és furcsa képekkel kifestett, fűszaggal belengett, elhagyatott bérházat. Na ugye. :) Az ottani srácok – akikről nem sikerült kideríteni, hogy csak mindig ott lógnak, vagy ott laknak, vagy ott dolgoznak – igazán jófejek voltak. Nem hiába, Kanchanaburiba tett látogatásunk után is erre a helyre jöttünk vissza pár napra. (A jó szálláshoz nem feltétlenül szükséges meleg víz és ágy.)
Másnap reggel indultunk fesztiválozni és chillezni Kanchanaburiba. Az ottani élményeinkről már a következő cikkünkben olvashattok, ám mielőtt elbúcsúzom, arra gondoltam, röviden leírom, mi a helyzet az árvízzel. Bangkoki szállásunk környékén, közvetlenül az épület előtt és mellett volt néhány homokzsák, de nem jelentős mennyiségben. Nem lépkedtünk pocsolyákban, nem kellett csónakot bérelni ahhoz, hogy mosóport vehessünk a Seven Eleven-ben. Bangkok belvárosa elérhető, biztonságos, és nem kell lemondani az odautat, ha valaki már megvette a jegyet. Bangkok északabbra fekvő területein viszont valóban térdig, vagy afölé ér a víz. A Kanchanaburiba vezető út jelentős részét is elborította a víz. Hullámok nyaldosták a gyalogosan vagy motorral közlekedők lábát. Sok helyen csónakkal próbálták megközelíteni az üzleteket, sokan homokzsákokon ültek és várakoztak. Teherautókra felkapaszkodott iskoláslányok nevetgéltek, úgy látszik, ők már hozzászoktak a helyzethez. És pont ettől igazán szimpatikusak a thai emberek. Kitartanak, segítenek egymásnak és igyekeznek nem feladni a megszokott életüket, még egy ilyen lehetetlen helyzetben sem.