Magyarországról Romániába átmenni nem volt nagy cucc, egy kicsit koszosabb, egy kicsit kátyúsabb, de nagy különbség nem volt, európai szintű szállásaink voltak stb.
A Bulgáriába való átlépéskor még egy kicsit koszosabb és kátyúsabb lett minden, de ez sem volt vészes, pl. Burgas kifejezetten szép és tiszta város.
Törökországban már sok tekintetben másképp működtek a dolgok, Isztambul egyes részein megláttuk az első szemétkupacokat, és kb. sehol nem volt kuka. Aztán ahogy egyre mélyebbre hatoltunk az ázsiai részbe, egyre inkább másképp néztek ki az emberek, mint mi, egyre többet dudáltak az autók, de azért még mindig nem volt ég és föld.
Iránban már kezdődtek a fura dolgok, a rengeteg szemét az utcákon, az autósok itt már kb. folyamatosan dudáltak, nem törődtek a sávokkal és nem mindig álltak meg a pirosnál, az emberek a földről ettek és kifogásolható volt a tisztaság némelyik szállásunkon. De a perzsák alapvetően tiszta lények és nagyon barátságosak, segítőkészek, az ország pedig sok tekintetben nagyon rendezett.
Na és akkor átléptünk Pakisztánba. Hát, ha ért minket kultúrsokk az utunk során, az itt volt. Az iráni oldalt betonozott, kicsit poros, de rendezett területnek kell elképzelni, míg a pakisztáni oldal kb. homok és szemét. Pakisztánban egészen másfajta autók vannak (azt ne is említsem, hogy a jobb oldalon van a kormány, mert Pakisztánban balra tartás van), egészen más kinézetű és viselkedésű emberek, akik gyakran az utcára sz*rnak. Bocsánat, nem a pakikat akarom lehúzni, majd írok még róluk később, hogy tökjó arcok, csak így a különbséget próbálom érzékeltetni. Faking kultúrsokk volt, na :)
Pár szót a határátkelésről, hátha valakit érdekel: a határ előtti utolsó nagyvárosig elbuszoztunk éjszaka Kermanból, aztán egy a buszon szerzett barátunk segített taxit fogni a határra. Busz valamiért nem ment arra, a taxisok meg mind le akartak minket húzni. Végül valami mentősöket hívott oda a srác istentuggyahogy, akik jófejek voltak és végül tök ingyen vittek ki minket a határra. Útközben egy katonai államáson (ezek kb. 5 km-enként vannak itt már, mert ez ilyen problémás terület) beszállt hozzánk egy katona srác, hogy vigyázzon ránk. Párkilométerenként meg kellett állnunk és megnézték a papírjainkat, egyszer 10 percre el is tűntek velük, de közben a mentős barátaink adtak nekünk kaját :) Megajóarcok voltak ezek az irániak, én mondom :)
Szóval végül katonai kísérettel érkeztünk meg a határra, a mentős barátaink leléptek. A határon várakozó kamionok mellett sétáltunk el, majd a személyes átkelő részen egy kb. 100m-es tömött sor állt az 1 szem határőr-fülkéhez, jobban mondva két sor és 2 szem határőr-fülke, mert külön volt egy a férfiaknak és külön egy a nőknek. A férfiak mind pizsamában álltak, ami a standard baluchi viselet.
A baluchi emberek Baluchistánban laknak, ami Iránnak a keleti része (kb. Kermantól keletre) és Pakisztánnak a nyugati része (ez meg az a rész, ahol állítólag robbantani meg emberrabolni szoktak és amitől emiatt féltünk). A baluchik síiták, az irániak meg szunniták (OK, lehet h fordítva, tök műveletlen vagyok), ezért ők így elég rossz viszonyban vannak. A pakik is síiták, szóval nekik nem lenne vallási bajuk a baluchikkal, viszont van bajuk velük amiatt, hogy drogot csempésznek a sivatagon keresztül.
Pedig ezek a szakállas, pizsamás emberek alapvetően igazán barátságos népek, tökre csak néhány drogcsempészik közülük, szóval szeressétek őket és nem kell tőlük félni :)
A sor iszonyú lassan haladt, de (angolul nem beszélő és nem túl barátságos) katonai kísérőnk intett, hogy kövessük, véges-végig a sor mellett, egyenesen a fülkéhez. Megmutattuk a dokumentjeinket, 2-3 perc alatt bescannelték-leellenőrizték, aztán mehettünk. Elég VIP-érzés volt, de nem anyázott senki, csak bámultak, hogy ezek meg micsodák :) A pakisztáni oldalon kellemes meglepetés volt, hogy mindenki beszélt angolul (fura akcentussal ugyan, amit aztán pár nap után megszoktam), és hogy továbbra is mindenütt előreengedtek, pedig amúgy nagy sorok voltak. Sikerült pénzt is váltani (végül alig vertek át) és az iráni Lonely Planetemet is gyorsan elcseréltem egy indiai Rough Guide-ra (hasonló útikönyv) egy ausztrál motorossal aki épp jött szembe. Ajándékba kaptunk egy India meg egy Delhi térképet is. Kb. egy óra alatt végeztünk a határon, és betehettük a lábunkat a már említett módon koszos és szemetes Pakisztánba.
De nem egyedül. Kaptunk ugyanis a nyakunkba egyrészt egy kínait, aki velünk együtt egy ilyen fura turista volt a határon, úgyhogy összeraktak vele minket, másrészt pedig egy nagyon vicces szakállas katonát, akire mondták, hogy ő lesz a kísérőnk, és fog velünk jönni mindenhová, amíg Baluchistánban vagyunk, azaz kb. 1 napig :) Annyira sajnálom, hogy se a határon nem szabadott fotózni, se a katonát nem kaptuk le időben mielőtt lelépett, mert nagyon vicces volt egy csomó minden :) A kísérőnknek pl. ilyen nagy puskája volt, nem beszélt egyáltalán, és majdnem ki kellett fizetnünk a buszjegyét Quettába, ami a következő állomásunk volt. Végül egy kicsit drágább buszjegyet vettünk, viszont itt ingyen felengedténk a kis katonánkat. Ilyen volt a buszunk:
A busz csak délután 4-kor indult, mi meg reggel 11 körül értünk be Pakisztánba, így beültünk egy étterembe várakozni. A kultúrsokk folytatódott, az "étterem" egy ilyen többszobás kis ház volt, ahol mi is kaptunk egy szobát, a földre egy kis szőnyeget, rá a kaját. A kínai barátunk szerencsére tudott urduul, így tudott nekünk is kérni kaját meg ilyesmi. Így üldögéltünk az étteremben:
A busz-út kb. 16 óra volt, azaz du. 4-kor indult és csak hajnalban ért oda Quettába. Közben nem hagytak minket aludni, kb. óránként volt egy katonai állomás, ahol leszállítottak minket a buszról, és az egész busz várt, amíg mi minden alkalommal felírtuk az útlevélszánunkat és egyéb változatos adatainkat egy-egy naaagy könyvbe. Vicces lett volna, ha nem tartott volna egész éjszaka. Komolyan mondom, egyszer ha lesz egy saját házam, fogok tartani az előszobában egy ilyen óriási könyvet, és ha meglátogat egy pakisztáni, elő fogom venni és beleíratom az összes létező adatát.
Egyetlen alkalom volt, amikor úgy éreztem, hogy talán meg akarnak vágni valami pénzre egy ilyen katonai állomáson: úgy hajnal 3 körül megállt a busz, leszálltunk Judittal, átsétáltunk az út túloldalára meg átugrottunk valami nagy csatornán, aztán ott ültek/aludtak a sötétben ilyen katonák. Furábban néztek mint a többiek korábban meg talán vmi pénzről is beszéltek nekünk, meg persze ott volt a szokásos nagy könyv, amibe be kellett írni az adatainkat. A rangidősnek kinéző csávón látszott, hogy aludt mielőtt jöttünk, és mikor befejeztem az adataim felírását, épp ásítottam meg így néztem rá szomorúan h mi a faxnak ez az egész, ő meg szintén éppen ásított, aztán ahogy így összetalálkozott a tekintetünk, rámnézett megértően, mondta, hogy menjünk nyugodtan, és adott nekem egy almát. :)
Quetta egy nagyon mocskos, jellegtelen város, már amennyit láttunk belőle a két buszállomás közti átriksázás alkalmával. (Egyébként itt ültünk először riksában :) Hajnalban érkeztünk, és csak délután ment tovább a buszunk Islamabadba, a fővárosba. Úgyhogy lefeküdtünk a váróteremben a székekre és aludtunk egy pár órát. Nemszeretek csövezni, úgyhogy rossz volt.
Viszont utána újra buszra pattantunk, hogy megtegyünk hosszú utunk utolsó, 26 órás szakaszát, immár harmadik éjszakánkat töltve buszon egy sorban. Nagyon fárasztó volt, de megérte, mert életünkben először utaztunk egy buszon egy kakassal:
Végül 10 perccel mielőtt megérkeztünk volna Islamabadba, rámjött a cifrafosás, gondolom a pakisztáni kaja miatt vagy nem tudom. Lényeg, hogy összeszorítottam a fogam, és próbáltam kideríteni mikor érünk oda, mondták, hogy már a város szélén vagyunk, de aztán 5 perc után éreztem, hogy lehetetlen hogy még 10 percig bírjam. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt hogy fel tudjak állni, előrebotorkáltam a sofőrhöz, és megkértem, hogy álljon meg BÁRHOL. Mondta, hogy már csak 10 perc, de mondtam, hogy nem fér bele. Végül félreállt ilyen nagy fű mellett, én lerohantam és elintéztem a dolgot gyorsan. Hát, nem volt szép :) De így már legalább kibírtam azt a 10 percet a buszállomásig :)
Végül még kaptok egy igazi autentikus pakisztáni teherautót. Aki eddig nem értette, hogy mit értek kultúrsokk alatt, az talán ebből megérti :)