Szóval 3 nap és 3 éjszaka alatt megérkeztünk Kelet-Iránból Pakisztán fővárosába, Islamabadba. Kínai barátunk lecsatlakozott rólunk, mi egy Hameeddal utaztunk tovább, akivel a buszon ismerkedtem össze. Hameed jól beszél angolul és egy nagyon figyelmes, őszinte embernek ismertem meg. Baluchistánból, Quettából származik (azaz ő is pizsamás-szakállas), Islamabadban tanul, mostanság fejezi be a tanulmányait. Segített nekünk szállást keresni, ami nem volt könnyű, mert több hotelbe nem engedtek be minket amiatt, hogy külföldiek vagyunk (a rendőrséggel lett volna valami problémájuk állítólag ha ottalszunk), és ezt magunk nehezen értettük volna meg. Aztán mikor végül találtunk helyet, Hameed megadta a számát, hogy másnap ha kialudtuk magunkat keressük meg és mutogat nekünk jó helyeket. Így is lett.
Islamabad egy mesterséges főváros, a 60-as években építették a semmiből, Rawalpindi mellé. A kettő együtt ma úgynevezett ikerváros, egy nagy felüljáró választja el őket egymástól, mint két teljesen külön világot: Rawalpindi koszos, Islamabad tök tiszta. Rawalpindi tele van dudálással és riksákkal, Islamabadban csak taxik vannak, riksáknak tilos bemenni. Rawalpindi ilyen kaotikus összevisszautcás város (mint Budapest), Islamabad pedig derékszögű utcák hálója (mint Barcelona belvárosa), melyek egyforma méretű, téglalap alakú "szektorok"-at zárnak közre. Rawalpindi szürke és barna, Islamabad zöld és fehér.
Mi Rawalpindiben laktunk.
Hameed barátunk nagyon jóarc volt, mert miután kialudtuk magunkat, felhívtuk, eljött értünk és körbevitt minket Islamabad egy csomó érdekes helyén. Néztünk mindenféle nyugati- és pakisztáni-jellegű boltokat, aztán ezt a fent említett modern mecsetet (ahova be is mentünk, csak benn nem szabadott fotózni), egy szép parkot ("Rose & Jasmine Garden"), egy menő de egész olcsó éttermet, meg meglepően sok transzvesztitát, akik a meleg házasság elfogadásáért tüntettek:
Amit megtapasztaltunk eddig Pakisztánból, az az, hogy az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek, és mivel nagyon kevés a turista, ezért azt a keveset nagyon megbámulják, ami engem csak mérsékelten zavart, de Juditot nagyon. Hameeddal beszélgetve kiderült, hogy csakúgy mint Iránban, Pakisztánban sem gyakori a "szerelem-házasság" (ahogy itt mondják), általában sokkal jellemzőbb, hogy a család választ párt a gyerekeiknek, aztán a többi már rájuk van bízva: nem lehetetlen a válás, ha nem tetszik nekik a párjuk, de elég lenézett dolog és emiatt nem is túl gyakori, inkább elfogadják a helyzetet. Viszont a férfiak elég kiéhezettek, Hameedtól pl. vagy 10 SMS-t kaptunk miután leléptünk, jórészt annak szándékával, hogy Juditot visszacsábítsa Islamabadba.
Islamabadból sietősen távoztunk, mert mindössze 7 napos vízumunk van Pakisztánba, és még Lahore-t is látni akartuk.