„Judit, velem tartasz Iránba?” kérdezte váratlanul tavaly télen Béla egy lepukkant körúti kocsmában, ahol nem olcsón adták a sört. Csak 20 percre futottunk össze, mert épp arra járt. „Miért ne?!”- kapta vissza a választ. A következő 2 hétben párszor eszembe jutott a dolog. Nem tudtam, hogy komolyan vegyem vagy sem. Aztán Béla felhívott újra, hogy „De ugye megyünk?” Akkor rájöttem, hogy ezt mégiscsak komolyan gondolja. Éreztem, hogy újra igent kell mondanom…
Majd átküldött nekem egy cikket Iránról. Bevallom, hogy fogalmam sem volt arról az országról majdnem geográfus létemre. Keleten van, és nagy. Minden ami keleten van, az bizony veszélyes – mondja nekünk (halkan) a tévé anyai aggodalomtól elfúló hangon. Szóval a cikkben olyan képeket láttam, amiket nehezen tudtam elképzelni erről a koordinátáit-nem-tudom-országról. Ez nem is olyan rossz hely. Meg kellene ismerni! Kezdetben csak utazós blogokra koncentráltam, hogy mások ezt mégis hogyan csinálják. Magának az útnak a megtervezése nagy kihívás számomra, mivel bár voltam már hosszabb sátras-vadkempingezős utazáson, de ezeket mind mások szervezték meg, nekem csak önfeledten kagylót kellett gyűjtenem a tengerparton.
Februártól feküdtünk rá komolyabban az út előkészítésére. Informatikus pajtásom létrehozott egy igen könnyen használható fórumot, ahová bepakoltuk a legfontosabb infókat. Sokan vesznek spontán egy repülőjegyet olyan országba, amiről a nagyitól hallottak, hogy szabadságukat megkereshessék (amúgy pacsi nekik!), de mi a munka miatt a nagyjából előre tervezés lehetőséget választottuk. Mi is alapvetően a Veszélyt Kereső Apáink Útját szeretnénk bejárni, amíg kitart a pénzünk. Régi hippilegelőkön keresztülhaladni, nyári egyetemeken részt venni (erre még várjuk a választ) és nemkülönben a ránk nehezedő szabadidőt értelmesen eltölteni. Alapelvünk, hogy az élet nem áll meg attól, hogy hálózsákba költözünk és másokra leszünk utalva, vagy magunkra. A nyári egyetemet amúgy ajánlom mindenkinek, aki szereti, mivel olcsó és tök jó programokkal várják az egyetemistákat. Erről mindenfelé lehet fiataloktól beszámolókat olvasni.
A sok utánajárásnak az lett a vége, hogy nem csak Iránig kísérem végig leendő vándortársamat, hanem Thaiföldig is eljutok. Egy-két világutazó ismerőssel történt beszélgetés alapján döntöttem így. Még néhány ezer forint összegyűjtésével például részt vehet az ember egy egyhónapos hegymászó tanfolyamon a Himalája lábánál. Érdemes tapasztalatot cserélni a már ott járt magyar fiataloktól, akik szívesen megosztják élményeiket a Gödör melletti parkban, ha viszel nekik májpástétomos szendvicset cserébe.
Jelenleg még nem körvonalazódott az utam pontos végpontja, de azt már biztosan tudom, hogy miben akarok fejlődni, és mit akarok tanulni hat hónap alatt. Mivel lesz nálunk laptop, E-Book olvasó és fényképezőgép, tudunk útközben dolgozni, olvasni, videókat, és képeket készíteni (nem ilyen hegyen állós panorámavideóra gondolok), amiket már rég meg akartunk csinálni. Valamint rajzolni, adott ország különleges receptjeit elkészíteni, nyelvet tanulni is fogunk. A blogunk célja pedig az lesz, hogy megmutassuk, nem csak stoppolással és szálláskereséssel lehet az idő nagy részét eltölteni, amit amúgy indulás előtt szeretnénk részben lefixálni, hogy ott már ne legyen vele gond. A vállalkozásunknak ezért is lett a neve: Keleti Tanulmányút 2011.