Kopottas Targonca 2012

Dharamsalából eredetileg északra terveztünk menni, hogy megnézzük Srinagart és Leh-t, amik India legészakabbi részén vannak és állítólag mindkét hely gyönyörű, de aztán számolgattuk, hogy mennyi időm van a vipassana táborig és úgy döntöttünk, hogy nagyon rohanós lenne mindent körbejárni (ezen a részen a hatalmas hegyek miatt 200km-t megtenni egy egész napba is telhet), ezért inkább egy nyugisabb megoldás mellett döntöttünk, és egyből átmentünk Manaliba. Azaz egész pontosan a Manali nevű városka melletti egyik kis faluba, Vashistba, mert Manali egy átlagos nemtúlszép város, Vashist pedig az egyik legfrankóbb hely Indiában.

Vashist dióhéjban: olcsó szállások, olcsó és nagyon finom kaják, sok turista kicsi helyen, bensőséges légkör, jófej társaság, sok zsidó (minden második ember izraeli). Gyors internet de sok áramszünet (jól jött a laptop akksija). Drogturizmus, sokan a helyileg termesztett kender nedveiből készített hasis miatt látogatnak ide, mely az ősidők óta itt élő népek hagyományainak tiszteletben tartása végett ezen a helyen "vallási és meditációs célból" legálisan fogyasztható. Zoli mesélte, hogy amikor erre jártak 1-2 éve, találtak 2 amerikait Vashistban, akik napokig be voltak tépve amíg itt voltak Zoliék, majd ők leléptek Leh-be meg erre-arra 2 hétre, és amikor visszatértek, a két amerikai még mindig ugyanott ült és ugyanúgy meg voltak készülve :) Persze mi nem ezért jöttünk, de azért ha kipróbáltam volna valami helyi specialitást, utána biztos levest főztem volna ;)

Akikkel jobban megismerkedtünk az egyhetes Vashistban tartózkodásunk alatt, az egy spanyol tesitanár srác, Iker, és egy fiatal angol művészember, akinek nem emlékszünk a nevére, de nagyon jóarc volt. Ikerrel jókat beszélgettünk és kirándultunk, brit barátunkkal pedig hosszú-hosszú idő után (Törökország óta) először söröztünk. Akárhogyis simán meg lehet lenni sör nélkül hónapokig, azért felemelő érzés volt inni egy-két üveggel :)

Volt még egy funny dolog: az szállásunk melletti kis kávézó/étteremben mindig feltűnően jó (főleg elektronikus) zenét játszott a srác, és valamelyik zenéjét el akartuk kérni. Odaadta a pendriveját, és mondta, hogy ha nekünk van valami jó cuccunk, azt másoljuk rá ha gondoljuk. Úgyhogy adtunk neki egy csomó jó zenét, többek között egy egészen ismeretlen számot, amit egy ismerősöm, egy SOTÉ-s lány írt. Egészen meglepődtem, amikor másnap meghallottam, mondom hmmm ezt a számot ismerem, közelebb mentem és akkor hallottam hogy ez a [CENSORED] zenéje ami szól :) Felraktam nektek ide mp3-ban, hogy hallgassátok, úgyis megy a képeinkhez:

[sajna azóta le copyright okokból le kellett szedjem a zenét :( Dúdoljátok el helyette valamelyik kedvenceteket :) ]

Valamint készültünk nektek egy kis mesével:

Amritsarban buszra pattantunk és végre bevettük magunkat a Himalája domborulatai közé. Elsőként Dharamsala-t, illetve a mellette lévő McLeod Ganj nevű falucskát vettük célba, ez az a hely, ahova rengeteg turista jön, egyrészt mert itt lakik a Dalai Láma (és a száműzött tibeti kormány), másrészt pedig mert gyönyörű és nagyon jó hangulatú kis hely.

A monszun idején egy kicsit kevésbé kellemes, mert ilyenkor nagyon sokat esik. Amikor sok órás utunk végén megérkeztünk Dharamsala-ba, éppen zuhogott. Bemenekültünk a buszállomásra, ahol velünk együtt kb. 300 ember várakozott, hogy alábbhagyjon az eső vagy megjöjjön a buszuk. Amikor beállt a McLeod Ganj-i járat, ebből a 300-ból kb. 100 azonnal megrohamozta a buszt, 80%-uk be is préselődött, nekünk már esélyünk sem volt. Éppen belenyugodtunk, hogy meg kell várnunk a következőt, amikor hirtelen elállt az eső, az emberek pedig elkezdtek leszállni a buszról. Nem értettük, mi van, megkérdeztük, hogy baj van-e a busszal, mondták, hogy nem, rendben indul. Erre persze gyorsan felszálltunk. A buszon összespanoltam néhány helyi gyerekkel, őket kérdeztem, hogy mi volt ez, miért szálltak le az emberek. Kiderült, hogy egyszerűen csak annyi történt, hogy mikor elállt az eső, a kisebb préseltség és gondolom, az olcsóbb jegy végett a busz belseje helyett felmásztak a hátsó létrán a tetőre. Ezen először meglepődtem, aztán sajnálni kezdtem őket, egyre jobban, mikor már elindult a busz és egyre erősebben szemerkélni kezdett az eső.

McLeod Ganj egy pici falu tele turistával, aranyos kis hotelekkel, gyönyörű és nevetségesen olcsó nepáli ruhákkal, olasz, kínai, thai, izraeli, tibeti, indiai ételeket kínáló éttermekkel és sok tehénnel. Itt tapasztaltuk először, hogy nem csak városi legenda, hogy Indiában mindenfelé tehenek kóborolnak. Gyorsan vettünk magunknak mindenféle cuccot: nadrágokat, Judit sapkát, esőkabátot, én új táskát a régi helyett:

A sok amritsari ingyenkajától és egyebektől rossz lett a gyomrunk, úgyhogy egyik nap az ömlő esőben felvettem a menő esőkabátomat és elmentem egy dokihoz, aki fillérekért adott nekem valami antibiotikumot, ami a finom olasz kajákkal vállvetve pár nap alatt helyretette a gyomrom. De az út odafelé, hát azt látnotok kellett volna... Teljes utca szélességű, bokáig érő patakok ömlöttek le, itt-ott kisebb vízesések, és az egész ilyen barna, saras. Azt hiszem, itt kaptam a legvadabb képet a monszunról. Képet persze nem tudtam csinálni, örültem, hogy nem vitt el a patak. :)

Hogy egy kis multimédiás érzést is kapjatok, most nem is szaporítom tovább a szót, hanem itt egy galéria a legszebb és legérdekesebb dolgokról, amiket itt láttunk. Szeretettel:

És egy videó arról, hogy végigszenvedtük magunkat egy nagy dugón McLeod Ganj egyik utcáján a háromból, ami van neki. Tanulságos:

Indián belül először Amritsarba mentünk, egyrészt triviálisan, ez lévén az első nagy város a határ mellett, másrészt azért, mert ez ad otthont az Arany Templomnak, ami India-szinten is nagy látványosság. Az Arany Templom egy sikh templom, a sikh pedig egy vallás. A sikh emberek főleg Punjab tartományban élnek, színes turbán van a fejükön (legalábbis a férfiaknak, a nőknek kendő), sosem borotválkoznak vagy vágatnak hajat (mármint szó szerint, egész életükben egyszer sem). Ettől is van nagy turbánjuk, mert alatta hosszú-hosszú haj lapul. A sikh-ek hagyományosan tőrt hordanak maguknál, ki kisebbet, ki nagyobbat. A templom őrzői jobban fel vannak szerezve, náluk kard vagy ilyen dárdaszerű izé van. És nagyon színes ruhában vannak, mezítláb.

Buta módon nem csináltunk semmi jó képet ezekről a kardos csávókról, de neten találsz, ha érdekel. Tök szép színes a ruhájuk :) Az Arany Templom körül pedig körbe-körbe mászkálnak az emberek, középen, a templomban pedig 0-24 dobolnak. Amritsar, illetve a templom a zarándokhelye a sikh-eknek, időnként eljönnek ide és imádkoznak meg sétálnak a templom körül. Mindezt nem kis mennyiségben teszik: a templom mellett van egy (ingyenes) zarándokszállás, ahol ~10.000 embernek van hely (bár sokan az udvaron alszanak), szerencsére nekünk is jutott, van egy kis szoba elkülönítve a külföldieknek, 2-3 fegyveres (kardos) szakállas bácsival mint őrrel. Mondjuk csak annyira volt ingyenes, hogy amikor leléptünk a végén, azért nem engedtek volna el minket anélkül, hogy odaadjuk az adományainkat. Hm.

A szálláson kívül van kajálda is, ez is ingyenes, és nagyon finom kajákat adnak: lencsefőzeléket jó csípősen, chapatit (indiai kenyérszerűség, lapos ilyen lepény vagy mi), tejberizst meg ha szerencséd van, levest is. Nagyon hatékonyan dolgoznak: mikor mész be, kezedbenyomják a tálcát, kanalat, csajkát víznek, aztán beterelnek egy nagy hodályba, ahol hosszú nejlonok vannak leterítve asztalok gyanánt. Néhány ember mászkál körbe vödrökkel, amikben a kaja van, ezekből nagy merőkanállal kifröccsentik a tálcádba a kaját, aztán mennek tovább. Bármennyit szabad enni, nem fognak furán nézni érte. Az emberek jönnek-jönnek folyamatosan, olyan félpercenként 20 méternyi asztal biztosan elfoglalódik. Két szintje van az étkezőnek, amelyikben éppen nem ülnek, azt felmossák, aztán kb. félóránként, ahogy felszáradt a felmosóvíz, csere. Mikor végeztél a kajával, kisétálás, odaadni a tálcát, a sikh-ek pedig szép csatárláncban végigadják, elmossák stb. Mint egy gép, etetnek naponta 10-20ezer embert. Napi 24 órában nyitva, és mindenki számára ingyenes, bár adományozni szabad. Szerintem ez úgy van, hogy a sikh-ek ilyen gazdag emberek, és ezért adnak a szegényeknek kaját. Minden sikh templomban van ilyen "menza" amúgy, csak itt a legnagyobb.

No ennyit a sikh-ekről. Amritsar egyébként egy ilyen kb. egymilliós város, ami számunkra csak olyan szempontból érdekes, hogy ez volt az első indiai város, amit láttunk, úgyhogy ennek emlékére feltettem nektek egy videót a megérkezésünkről. 7 perc és helyenként unalmas lehet, mert vágatlan, de épp azért nem vágtam meg, mert szerettem volna, ha a valódi 7 perces riksa-utat adná vissza, a buszállomástól az Arany Templomig (vagy legalábbis 200m-rel arrébb, mert a riksás nem volt hajlandó közelebb menni). Nekünk 50 indiai rupi volt, de Ti most ingyen élvezhetitek :)

A biztonság kedvéért a hatodik napra tettük Pakisztán elhagyását, mivel csak 7 napra kaptunk tranzitvízumot. Utolsó előtti nap elbúcsúztunk a hongkongi srácoktól, akikkel a Regale Internet Innben találkoztunk. Ők is Indiába tartottak, csak egy nappal előbb indultak, mi még maradtunk egy napot. Este váratlanul újra megjelentek a szálláson, és mesélték, hogy nem engedték át őket a Wagha Border nevű határon gyalogszerrel. Kikötötték nekik, hogy kizárólag vonattal tehetik ezt meg (az uccsó is elszaladt már aznap). Why? India és Kína viszonya kevesbé derűs a régóta húzódó tibeti konfliktus miatt (erről 5 fazék infót találni a neten, ha érdekel). Hamarosan mi is indultunk. Több riksa-átszállással és busszal sikerült megtennünk egy tök egyenes utat a határig. Hiába hivatalos nyelv az urdu mellett az angol, nem értette senki, hogy mi a fenét akarunk. Ha jól sejtem, van nagyon egyszerű módja is ennek az útszakasznak, nekünk elsőre nem sikerült gördülékenyen (érdemes odafigyelni, ha arrafelé járnál éppen).

Plussz, amit érdemes tudni a két ország közötti egyetlen határátkelőről, hogy helyi idő szerint délután 3 órakor bezár, majd egy határzáró táncos parádé veszi kezdetét. Mindkét fél képviselteti magát (1948 óta) a határvonal két oldalán. Tarajos katonák csapkodnak, menetelnek míg a cipőjük le nem esik két erősen eltúlzott láblendítés között. A balettozó Goofy-katonák ordibálását minden nap több száz néző kíséri figyelemmel egy erre a célra odaépített lelátóról, közben ők is ordibálnak, büszkén zászlókat lengetnek és őrjöngenek. Mi sajnos nem láttuk a saját szemünkkel, mert 3 órát kellett volna rá várni, de képeket kaptunk a hongkongi arcoktól, akik este elmesélték a két ország közötti különös "baráti kézszorítást". Pakisztán 1947-ben vált függetlenné a britektől, és nem ápol jó kapcsolatokat Indiával sem. Ennek ellenére átjuni P-ből I-be problémamentes volt, készíthettünk képeket, a határőrök nem igyekeztek szupertitkosnak látszani. Tiszta, modern épületek mindenhol! Pénzt váltani egyszerűen tud az ember bárhol!

Első benyomások Indiáról:

• ó. India tisztább, mint Pakisztán?! (később erősen megváltozott a véleményünk erről)
• az emberek színesebb ruhákban pompáznak, a nők arcán ékszerüzletek
• más kaják vannak az utcákon (bizalmunk itt hirtelen megcsappant a hírhedt higiénia hiánya láttán)
• füstölő illata a levegőben
• a férfiak turbánt viselnek (erről később írunk, hogy kik ők)
• több a kihullott szőrű kóborkutya látványa
• ÉSS A KÁOSZ *

 ...jövünk a hírekkel, az utóbbi 3 napban valami tetves indiai kaja miatt hajnaltól éjszakáig a lázmérőm és a budi között rohangáltam, most először voltam képes 500m-nél messzebb jönni a wctől. Most már azt hiszem, életben maradok, sőt, még smilyet is tudok írni, ni: :)

A gyógyításért nagy puszi Kálának meg a helyi lódoktornak itt Goán.

Szerettünk volna nektek mutatni néhány videót, amiket az iráni sivatagban és környékén csináltunk a filmes barátainkkal, de eddig a lassú és szakadár internet minden próbálkozásomnak ellenállt. Most végre a Dropbox és Gyuri barátom segítségével sikerült őket feltölteni. Köszi Dropbox, köszi Gyuri :)

Első és leghosszabb videó, 9 perc, zenélés egy öreg kecskepásztorral:

Második videó, 2 perc, később, amikor a hangulat a tetőfokára hágott, és durva tánc kezdődött :)

Harmadik videó, másfél perc, a két főszereplő kisgyerek homoerotikus táncot lejt a buszon:

Jó szórakozást! :)

Chatlog:

vdavid: Basszus
Juteszembe
Képzeld el
A minap azt álmodtam, hogy valami srác álmomban már nemtom ki volt az a Westendből az Örsre akart menni
És gondolkodtam, hogy akkor hogyan is kell mennie
És nagyon nehezen ment, vagy egy percig gondolkodtam
Aztán ő álmomban megjegyezte, hogy a Flórián téren keresztül szerinte a legjobb menni
És akkor így elgondolkodtam, hogy hol van a Flórián tér
Vagy 5-6 percig gondolkodtam
De addigra már félig felébredtem
Aztán felébredtem teljesen, láttam h a Judit is épp felébredt és megkérdeztem, h "Te, hol van a Flórián tér?"
Ő meg így nézett rám bután. Mondom: "Flórián téri aluljáró...?" mert erre emlékeztem, hogy van ilyen kifejezés
Közben meg gondoltam magamban, "Basszus kulcs, ekkora gyökérséget kérdezek, hogy így néz rám a Judit, lehet h nincs is ilyen Pesten h Flórián tér?"
Aztán Judit mondta, miután megbizonyosodott h komolyan kérdezem, h: "Basszus, ott dolgoztál"
És ekkor esett le h tényleg
Huhh, elég megrázó volt

(2011.08.30., 3 hónappal az indulás után)